Lesz itt valaha rend?

2014. 05. 14.

Mit csináljak, hogy ne csak én rakjak rendet? Mit mondhatnék, hogy ne érezzem úgy, hogy a falnak beszélek? Sokan tettetek fel nekem ehhez hasonló kérdéseket e-mailben, én pedig azt gondolom ez sokakat érintő téma, ami megérdemel egy bejegyzést.
Egy gondolat: Biztos, hogy rávenni kell a gyerekeket a rendrakásra, akár vita árán is? A régi “az lesz amit mondok, mert az anyukád/apukád vagyok” beidegződés helyett eredményesebb partnerként tekinteni a gyerekünkre. Arra, hogy ezt hogyan csinálhatjuk Erika válaszol.

dr. Skita Erika vendégposztja

Ha már rendet teremtünk, érdemes azt az oldalt is megvizsgálni, ami nem a rendrakás módszereit veszi sorra, hanem azt a stílust és eszköztárat, amelyet a gyerekeink rendrakási szokásainak alakítására kívánunk használni.

A „rend” szó mindenkinek mást és mást jelent. Legyen ez az alaptézisünk, így nem megyünk bele vég nélküli vitákba már az elején. Ami az egyikünk számára még közel sem jelent rendet, a másik tökéletesen elégedett vele, és nem csak azért, mert lusta elpakolni, hanem mert számára az a szint már eléri a rend fogalmát.

A legtöbbször, ha már nem első alkalommal kérünk segítséget a gyerekeinktől a rendrakásban, a beszélgetés hangszíne az utasítás felé húz. Minél inkább elveszítjük a türelmünket, annál nagyobb ellenállást tapasztalhatunk a másik oldalról, vagy csak azért kezdenek hozzá, hogy csend legyen. A hangulat viszont jelentősen romlik ilyenkor. Hogyan tudunk ezen változtatni?

Az együttműködés első lépcsőfoka, hogy a problémára fókuszálunk. Nem azzal van a bajunk például, hogy sosem pakol el – ami általánosítás és nagy valószínűséggel vannak kivételek is – hanem azzal az adott helyzettel, hogy tele az asztal a rajzoláshoz használt eszközökkel, és nem tudunk megteríteni a vacsorához. Vagy tele a padló legóval/építőkockával és nem lehet sérülés nélkül áthaladni rajta. Ezzel van bajunk, és nem azzal, hogy „ez a gyerek mindig/már megint…”

Ha arra koncentrálunk, amiben változást szeretnénk, és információt adunk a helyzetről, más helyzetet teremtünk, mint utasítással, fenyegetőzéssel vagy szarkazmussal. Ha nem mondjuk meg neki mit tegyen – kivéve az egészen kicsi gyereket, aki bár remekül tud önállóan tevékenykedni a pakolásnál, azért még némi útmutatás jól jöhet számára – hanem információt adunk a számára,és hagyjuk, hogy ő maga tegye meg a szükséges lépéseket, a maga tempójában, komoly eredményeket érhetünk el. Emlékszem, az öcsém mindig épp akkor akart megcsinálni valamit, amikor anyukám szólt neki. Azt követően pedig el is ment a kedve a dologtól… Van, amikor a gyerekek kifejezetten rosszul élik meg a folytonos emlékeztetést, és úgy vannak vele, hogy úgysem tudják jól csinálni, mert nem tudnak tökéletesen megfelelni az elvárásoknak, így aztán inkább nem is tesznek semmit.

Elmélet helyett, egy példa:

  • Anya, játszunk az új társasommal!
  • Andris, szívesen játszanék veled, ám úgy látom, már nincs hely sem a szőnyegen, sem az asztalodon.
  • Toljuk arrébb ezt a várat…
  • Játék közben szeretnék kényelmesen ülni. Vagy legalább lehasalni. Ha csak odébb tolunk mindent, nem lesz valami sok helyünk.
  • Akkor nem is játszunk?
  • Mi lenne, ha egyszerre csak egy játék lenne elöl?
  • De most legalább három van.
  • Hát, ezt meg kellene oldanunk valahogy…
  • Anya, ha én elpakolom a legókat, te elteszed a gyurmákat?
  • Elteszem, a vonatsínek viszont továbbra is útban lesznek.
  • Ha bepakoltam az összes legót, elteszem azokat is. Segítesz?

fiukpakolnak2
Van olyan helyzet, amikor nem egy újabb játék miatt van szükségünk a rendre, hanem, mert vége a játékidőnek, és szeretnénk, ha minden (vagy majdnem minden) visszakerülne a helyére.
Ezekre a helyzetekre jó megoldás lehet, ha rutinokat dolgozunk ki, és ezek mindig azonos módon követik egymást. Így a gyerekek tudják, hogy ha az egyik játékot elő akarják venni, előbb el kell pakolniuk a másikat. Persze, tudom, hogy ez elméletben könnyebbnek hangzik, mint a gyakorlatban, ám ha kitartunk amellett, amit el szeretnénk így érni, nem csak a rendet nyerjük el, kialakítunk olyan szokásokat, amelyek komoly segítségükre lehetnek kamaszként vagy felnőttként is. Ezen felül pedig segítjük abban is, hogy az átadott információk alapján elgondolkodjanak és maguk jöjjenek rá a megoldásra – nem mert elvárjuk tőlük vagy felszólítjuk őket, hanem mert képesek rá, és mert a saját képességeiket használni remek dolog.
Igen, néha érdemes emlékeztetni őket rá: „Emlékszel, hogy 2 nappal ezelőtt mennyi minden volt szétpakolva itt, és te úgy osztottad el a feladatokat, hogy időben le tudunk ülni a vacsorához?”

Hát, itt a különbség a hangos győzködés és az együttműködés támogatása között.

A kamaszoknál ezek a módszerek már nem mindig célra vezetőek. Arról, hogy náluk mi segíthet, egy követező alkalommal…

Ti milyen mondatokat használtok a leggyakrabban, ha azt szeretnétek, hogy a gyerekek rakjanak rendet? Írjátok meg hozzászólásban!

[author] [author_image timthumb=’on’]https://www.rendteremto.hu/wp-content/uploads/2014/05/erikaszabi-3-e1400056605187.jpg[/author_image] [author_info]dr. Skita Erika jogászként kezdte pályafutását, dolgozott Brüsszelben és Budapesten, majd első gyermeke születését követően úgy érezte, hogy ideje a munkájában is azzal foglalkozni, amit igazán szeret, így jött létre – családi vállalkozásban – az Értsünk szót Kft. Turáni Szabolccsal együtt azóta is a szülők és a családok harmonikusabb működéséért tevékenykedik. Meglátásuk szerint ennek három alapköve az empátia, türelem és kreativitás, és az ennek begyakorlásához szükséges ismereteket adják át a képzéseiken és a konzultációkon. A Beszélj úgy, hogy érdekelje és a Testvérek féltékenység nélkül tréningek hazai hivatalos képviselőiként több, mint 300 családdal találkoztak az elmúlt évek alatt. További a hétköznapi helyzetekre gyakorlatban alkalmazható ötleteket olvashattok hírlevelükben: heti hasznos tipp.[/author_info] [/author]

(képek: Csányi Andrea)

Share

Hozzászólások

  1. Kedves Andrea!
    Egy online tanfolyam kapcsán jutottam el véletlenül az oldaladra és rögtön az első bejegyzés amit elolvastam nagyon tetszik. Abszolút életszerű és valószínűleg mindenkit érintő probléma amit leírtál. A megoldási javaslatok is érdekesek, bár esetemben nem így működik, mert én előbb emelem föl a hangom…
    Amikor a következetességről és a békés kommunikációról olvasok mindig 10 centivel összemegyek, hogy ezen a világon úgy látszik csak én vagyok következetlen és bennem megy föl néha a pumpa.
    Szóval az én tapasztalatom az, hogy persze törekedni kell rá, de az abszolút következetes és türelmes, halkszavú szülő túlságosan “steril” és a gyereknek igenis nem árt megtapasztalni, hogy néha anyánál is elszakad a cérna és ő sem tökéletes.
    Ezzel együtt hasznosak a leírtak és mégegyszer gratulálok az oldalhoz!
    Szép napot: Bea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük