Kipróbáltam: zuhanyfülke takarítás

2014. 10. 08.

Mindig jó, ha az ember témába vágó könyvet kap ajándékba 🙂 Azt meg még jobban szeretem, ha olyan dolgokról olvasok, amiket ki is lehet próbálni. Tudjátok, hogy amit lehet azt a konyhában és a fürdőben fellelhető anyagokkal takarítok, ebben a bejegyzésben is egy ilyen módszerről lesz szó.

A probléma
A zuhanykabinunknak üveg ajtaja van, és egy ideje már nem sikerül maradéktalanul leszednem a víz és szappan nyomokat, ezért próbáltam ki ezt:

Tipp:
“662. Szégyenfolt: zuhanyzó
A nagyon kemény víz és a szappanmaradékok csúnyává tehetik az üveg és a műanyag zuhanyfalakat.

  • Mártsunk egy takarítókendőt ecetbe, és mossuk le vele a falat. Így a legfelső kosz- és vízkőréteg leoldódik.
  • Majd oszlassunk szét a felületen sampont, és hagyjuk néhány percig hatni.
  • Egy lehúzóval töröljük le a sampont.
  • Spricceljünk rá egy kis hígított ecetet, és dörzsöljük szárazra az egészet – így különlegesen ragyogó lesz.”

(Forrás: 1001 háztartási tipp, 340. oldal)

zuhanykabin

Kipróbálás után a tapasztalataim:
A tömény ecetes rongy valóban sok vízkövet lehozott, viszont az ecetszag ilyen formában elég irritáló, tehát ha hozzáfogtok, akkor mindenképpen tegyetek valamit az orrotok és a szátok elé. Én a felújításokból megmaradt porvédő maszkot használtam.

Az üvegajtó takarításához beszereztem egy olcsóbb neve nincs sampont, azért nem a méregdrága márkásat fogom elpacsmagolni (kivéve, ha az ember rosszul választott, nem jó a sampon és a kukába kerülne). Ne kérdezzétek, hogy miért pont sampont kell használni, erre a könyv írója nem tér ki. Minden esetre az ecetszag eltűnik tőle.
A lehúzó használata után már látszott, hogy csak egy-két helyen maradt foltos az üveg, ott ahol nehezebb hozzáférni, gondolom ide nem sikerült kellő mennyiségű ecetet és sampont tennem.

Végül lefújtam az üvegajtót a hígított ecettel és szárazra töröltem, ettől szép csillogó lett a felület.

Egyetlen dolgot felejtettem el, lemérni, hogy az egész takarítás mennyi időt vett igénybe.

Share

Hozzászólások

  1. Varga Zsuzsanna Says: október 9, 2014 at 6:16 de.

    A zuhanykabintisztítóm: 1/2 literes flakonba tölcsérrel beleszórok 10 dkg citromsavat, majd feltöltöm vízzel és jól összerázom. Bespricckolom és izmozás nélkül lesímogatom. ( A WC-be is ezzel fújok időnként…) Nincs ecetszag, de érzékeny húzzanak kesztyűt, mert mar, apró sebeket különösen… Alaposan le kell mosni, mert nem fényesít úgy mint az ecet, inkább mattít. Megszállottak melegvizes ecettel (ahogysikerülalöttyintés arányban) áttörölhetik, kívűlről azzal szoktam, de nem túl gyakran…. Hogy legalább 12 óráig nézzen ki valahogy szárazra törlöm belülről.
    Időnként a zuhanyrózsát is leszedem a a gégecső-szerű tartozékáva legyütt és meleg ecetes-citromsavas víben áztatom, mrt arról végképp nincs lelkierőm letörölgetni a vízkövet..
    Számolj majd be, hogy meddig tartott a sampon lerakódás-taszító hatása! Vagy szerintetek másért kell?
    Citromsavat utoljára bioboltban vettem 500 akárhány Ft-ért 50 dkg-ot. Gyógyszertárban is lehet kapni kimérve.

  2. Ez a csempével is működik?

  3. Ez csempére is működik? Nekem van pont két flakon samponom, ami kukában landolna. Talan mégse kéne kidobnom.

  4. Csányi Andi Says: október 10, 2014 at 10:14 de.

    Ildió, Kriszti, szerintem a csempén is működhet. Egy próbát megér. Ha megcsináltátok majd számoljatok be az eredményről. 🙂

  5. Én épp a minap találtam fel a tökéletes általános tisztítószeremet.:)) Ééés a zuhanykabinra is tökéletes volt. Egy kifogyott spriccelős üvegbe (lehet növényspriccelő is, ha már másra nem fogjuk használni) teszek kb. egy deci mosogatószert, kb egy deci 20%-os ecetet és a többit felöntöm vízzel, kb 4-5 dl. Egy picit összerázom és kész. Egy dörzsis szivaccsal lejött mindaz a zuhanykabinról, ami eddig nem, volt, ahol többet kellett dörzsölni, na, de eddig hiába dörzsöltem . A nehezen hozzáférhető helyeket fogkefével tisztítottam.

    Az ecetszagot én is csak nyitott ajtónál bírtam, de a zuhanykabin belsejében ugye egyáltalán nem tud járni a levegő, mindig rohantam ki levegőért.. Gondoltam én is a citromsavra, de előbb jött ez az ötlet, és valamiért nagyon jól beválik, és az ecetszag is sokkal-sokkal gyengébb így.

  6. Andi még egy kérdés. A sampont nedves ronggyal kell felvinni és gondolom áttörölni vele a felületet. Ma próbalom ki a csempén 🙂

  7. Csányi Andi Says: október 13, 2014 at 9:28 de.

    Kriszti: én a sampont nemes egyszerűséggel a kezemre nyomtam rá, és úgy vittem fel 🙂

  8. Csányi Andi Says: október 13, 2014 at 9:30 de.

    Hold: köszönöm az ötletet 🙂

  9. Andi érdeklődnék, hogy a sampont azt nedves ronggyal kell eloszlatni a felületen és úgy állni hagyni?
    Hol lehet ilyen lehúzót beszerezni?

  10. Én az alábbi kombinációt használom: spricnis üvegbe 1rész ecet 1rész öko mosogatószer. Nem higítom csak összerázom. Befújom a tisztítandó fekületet és kb 15-20 perc múlva leöblítem. Sosem.kell sikálni ennyi idõ alatt mindent leszed. Utána csak szárazra kell törölni.
    Ezt használom mindenre mosogatóba tûzhelyre mosdora kádra csaptelepekre 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.