Karácsonyi lista-tartó album nyereményjátékkal
Alkotóssal alkotni BÁRKI tud! – Hana az Alkotós blog egyik házigazdája a fejébe vette, hogy bebizonyítja nektek, az is tud egyedi dolgokat alkotni, aki azt hiszi, nincs hozzá tehetsége, vagy sok szabadideje. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy minden nőben valahol ott lapul az alkotókészség és a kreativitás, csak éppen nem mindig kap teret ez a részünk.
Így karácsony közeledtével arra biztatlak benneteket, hogy merjetek alkotni, saját kezűleg ajándékot készíteni.
Én lettem Hana első tesztalanya, a karácsonyi készülődés kapcsán egy karácsonyi lista-tartó elkészítésére kért fel. Miután a postás meghozta a csomagom (örök hála a postás bácsinknak, aki inkább háromszor visszajön az ajtónkhoz, mintsem cetlit hagy, nagyon megkönnyíti ezzel a helyzetem), a megadott instrukciók alapján nekiláttam a lista tartó összeállításának.
Az elkészítés tényleg nagyon egyszerű volt, még egy mindent tudni akaró és folyamatosan engem ugráltató 3,5 éves mellett is másfél óra alatt elkészültem.
Íme az eredmény:
Amint elkészültem vele jöttek is az ötletek, hogy mi mindent lehet tartani benne:
- karácsonyi bevásárló listák
- ünnepi menü: előétel, leves, főétel, desszert
- karácsony előtti tennivalók (4 – 3 -2 – 1 héttel karácsony előtt)
- karácsonyi filmek, zenék listája
A Karácsonyi lista-tartó elkészítéséről részletes leírást az Alkotós blogon olvashatsz. Az alkotás megkönnyítésére ugyanitt beszerezhetsz egy alapkészletet is.
Vagy az Alkotós blog jóvoltából meg is nyerheted!
A karácsonyi lista-tartó album nyertese a 4. kommentelő, Körtvélyessy Andrea. Gratulálok!





Fantasztikus ez a minialbum, mely egyből belopta magát a szívembe! Köszönöm a lehetőséget!
Ezt biztos kipróbálom, még ugráltatós 3,5 évesem is van hozzá (egy tapadós 1 évessel megfejelve, úgyhogy a részidőt nem biztos, hogy tudom tartani:))))
ez nagyon tetszik nekem! köszönöm a játék lehetőségét.
Nagyon klassz,imádom az ilyen stílusu papírokat.
Nagyon tetszik az album és a bemutatott technika is. Mindnképp elkészítem, ha megnyerem még nagyobb örömmel
Köszönöm a lehetőséget
Nagyon tetszik…nagyon-nagyon szeretném megnyerni:)
Köszönöm,hogy Veled játszhatok! üdv Págyi Zsóka
Kedves Körtvélyessy Andrea! Még egyszer gratulálok, kérlek az alábbi linken jelentkezz a nyereményedért: http://www.rendteremto.hu/csanyi-andi/
Kedves Andrea! Gratulálunk, és jó alkotást kívánunk a készlettel!
Köszi.Most tudtam meg,hogy én nyertem.A hetem nagyon zűrös volt,így csak ma jutottam hozzá,hogy netezzek.