Így takarítunk – pillanatkép

2014. 05. 07.

Ebben a bejegyzésben betekinthettek a rendteremtő mindennapjaiba, abba, hogyan is zajlik nálunk a gyakorlatban a takarítás.

8 éve vezetek saját háztartást, ezalatt az idő alatt a napi rutinjaim sok változáson mentek át. Másként takarítottam amikor még nem voltak gyerekeim, megint más formában amikor még picik voltak, és másként szervezem a háztartást otthonról dolgozó anyaként.

Korábban megmutattam a heti feladatokhoz összeállított tisztítószeres tárolómat, és sokszor volt szó arról is, hogy a Flylady progamot használom. Most is ennek az alapján a szervezem a házimunkát, de már nem követem teljes mértékben. A napi rutinoknál a reggeli részt rövidítettem, oviba indulás előtt minden nem fért be. A zónázós részt az utóbbi időben nem csináltam. Most éppen így jó, nem érzem, hogy hiányozna.

Van egy listám a hűtő oldalán ott pipálom ki a napi tennivalókat. Elég régi lista, van vagy 3 éves, de annyira szeretem ezt a formátumot, hogy nem cseréltem le. Egyszerűen kihagyom azokat a dolgokat, amik a megváltozott napi-heti rutinba most nem illeszkednek bele.
letölthető táblázat a heti házimunkához

Az eszközök megvannak, a lista megvan, lássuk a megvalósítást:
A reggeli rutint ketté bontottam, az egyik részét oviba indulás előtt, a másik részét azelőtt csinálom meg, hogy elkezdenék dolgozni. A heti feladatok késő délutánra és kora estére maradnak, ezekben időnként a fiúk is segítenek.
A portörlés mellett a felmosni szeretnek. Gondolom jó mókának tartják, hogy legálisan lehet vizezni a padlót, csak néha az én hajam áll égnek, amikor a felmosóból repülő seprű lesz, végül ha hagynám kardnak használnák.

Nemrég kaptam meg az új felmosó szettemet, a kézbesítés körülményeit inkább nem kommentálom, nézzünk is bele a dobozba:
100% mikroszálas utántöltő fej, csavarókosaras vödör, vileda
Egy mikroszálas gyorsfelmosó fej, nyél és csavarókosaras vödör volt a dobozban. El nem tudtam képzelni, hogy tették bele a nyelet. (És nem vagyok szőke) Pedig annyira egyértelmű, a nyél összecsavarható! Hiába na, 8 év saját háztartás vezetés után még nekem se egyértelmű minden.

Szóval megvan a nyél 3 darabban, a következő ami eszembe jutott, hogy na ezt én tuti nem fogom tudni normálisan összecsavarni, és állandóan szét fog esni. De nem! A műanyag kis izék szuperül egyben tartják a darabokat.
piros vileda felmosó szett
A felmosófejről első pillanatban az ugrott be, hogy olyan mint egy feldarabolt konyharuha, az anyaga puhábbnak tűnik mint a korábbi sárga vileda fej amit használtam.
A fiaim sem maradtak ki szett első szemrevételezéséből, a lila mikroszálas felmosófej kicsomagolás után néhány pillanatig parókának hihette magát. 🙂
100% mikroszálas gyorsfelmosó utántöltő (lila) vileda

Visszatérve a heti feladatokhoz, nincs behatárolva hogy heti x alkalommal mosok fel a lakásban, nálam ez a szükség szerinti kategória. Ha 1 felmosás elég, mert csodával határos módon nem borul enni és innivaló a padlóra akkor hurrá, de van hogy minden nap van valami, amiért elő kell szedni.
Az erkély esetében a heti 1 felmosás van beütemezve, erre van egy másik viledás szettem, mert nem szeretem ugyanazt használni amit a lakásban.
IgyTakaritunkPin2

Laminált és pvc padló van a lakás nagy részében, a puha mikroszálas felmosó jól működik, nem lett csíkos a padló száradás után. Sokszor túl erősen nyomom bele a csavarókosárba a felmosót, és épp csak nedves marad. Tehát elég csak 1 laza mozdulat helyette, és akkor pont elég nedvesség marad rajta, hogy szépen lehessen felmosni. Annyira nem kell erőt kifejteni a csavarókosár használatához, hogy a fiaim is meg tudják csinálni, ha éppen kedvük támad segíteni.

Szárazon is szoktuk használni a felmosót, a napokban a mosdó körüli tócsát itatta fel vele Partik, én pedig a sarkokban rendszeresen megjelenő pókhálókat szoktam még eltüntetni vele. Használat után a fejet lepattintom a nyélről, kicsit kimosom tiszta vízzel és utána a csavarókosárra fektetve hagyom száradni. Amikor a fej már nagyon koszos, akkor megy a mosógépbe.

Ennyi, semmi bonyolult. 🙂

Te milyen felmosót és tisztítószert használsz? A gyerekek nálad is szeretnek felmosni?

A bejegyzés támogatója:

Vileda_Logo_Claim_neg

Share

Hozzászólások

  1. Kovács Erika Says: május 13, 2014 at 12:17 du.

    Szia!
    Esetleg ezt a listát ami a hűtődön van letudom tölteni valahol?

  2. Szeretnek-e felmosni a gyerekek? Hajjaj! 🙂 Nyáron lesznek 4 évesek a lányok és azon veszekednek, hogy ki mosson fel és ki söpörjön fel. 😀 Aztán végül beosztom nekik és akkor megvan a boldogság. 🙂 Egyébként én is szoktam pókhálózásra használni a felmosót, főleg azért, mert nálunk elég nagy a belmagasság.

  3. Csányi Andi Says: május 15, 2014 at 10:32 de.

    Szia Erika!
    Erre a linkre kattintva töltheted le a listát pdf formátumban: Kitölthető heti ellenőrző lista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.