Takaríts citrommal. 8 tipp a citrom felhasználáshoz

2013. 04. 08.

Limonádé, citromfagyi, citromos piskóta, zöldcitromos csoki, citromlekvár, citromos tea. Kivétel nélkül imádom mindegyiket. Jelenleg a lekvár a kedvencem, palacsintával isteni. A citrom sokoldalúan felhasználható főzés mellett a takarításban is.

Ebben a bejegyzésben 8 ötletet gyűjtöttem össze, ahol citromot is bevethetsz a kosz ellen:

      1. Fehérítés
      A citromlé természetes fehérítőszerként is használható, visszaadja a ruhák fehér színét. Kétféleképpen is lehet használni a citromlevet a ruhákhoz.
      – Gépi mosásnál 120ml citromlevet tegyél az öblítő rekeszbe. Mosás után napon szárítsd meg a ruhákat.
      – Áztatáshoz: Adj 240ml citromlevet a meleg vízhez, áztasd benne néhány órán át a ruhákat, majd mosd ki a szokásos módon.
      2. Mikró tisztítás
      A felmelegített citromos víz fellazítja a szennyeződéseket, sikálás helyet ezután könnyen ki lehet törölni a mikró belsejét.
      180ml vízhez adj hozzá 2 evőkanál citromlevet, a legmagasabb fokozaton melegítsd amíg forró lesz. Ez kb. 5 perc. Miután leállt a mikró még 10 percig ne nyisd ki az ajtót.Ennyi idő után egyszerűen ki lehet törölni az ételmaradékokat.
      3. Ételtároló dobozok tisztítása
      Az átlátszó ételtároló dobozok csúnyán tudnak kinézni a használattól, főleg a piros színű vagy zsíros ételek hagynak rajta nyomot.
      Áztasd a dobozokat citromos meleg vízbe, majd mosd át szódabikarbónával. Végül mosogatószeres vízzel mosogasd el és hagyd megszáradni.
      4. Réz tisztítás
      Sárga és vörösréz tárgyakat egy félbevágott és sóba mártott citrommal tisztíthatsz meg. A letisztított felületet mosd le meleg vízzel, majd mikroszálas törlőkendővel töröld fényesre.
      5. Rozsdamentes acél és króm felületek tisztítása
      Rozsdamentes acél és króm felületekről az ujjlenyomatokat és vízkő foltokat félbevágott citrommal távolíthatod el. Dörzsöld át a felületet a citrommal, majd meleg vízzel öblítsd le. Töröld szárazra mikroszálas törlőkendővel.
      6. Vágódeszka tisztítása
      Félbevágott citrommal dörzsöld át a vágódeszkát, majd mosd le forró vízzel.

      Egy másik módszer: öntsd rá a citromlevet a deszkára hagy állni rajta 1 éjszakát, majd töröld át nedves mikroszálas kendővel.

      7. Felmosás
      Sokféle felmosószert kipróbáltam, de pvc és laminált padlóról ez a keverék szedte fel a legjobban a foltokat. A felmosóvízbe tegyél 240ml citromlevet és 2 púpozott evőkanál mosószódát vagy szódabikarbónát. Ha szeretnéd, pár csepp teafa vagy levendula olajat is tehetsz a vízbe.
      8. Szemeteskuka
      Takarítás után a citromokat dobd bele a kukába néhány jégkockával együtt, eressz rá jó sok hideg csapvizet. Hagyd állni a kukában a citromos vizet, hogy szagtalanítsa a felületet. Végül öntsd ki a vizet és hagyd megszáradni a kukát.

    + Ha nem szereted az ecet szagát, adj hozzá az ecetes víz keverékhez 2 evőkanál citromlevet.

    Takarítottál már citrommal?

    Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.