Karácsonyi készülődés: Adventi előkészületek / A nappali hete

2013. 10. 21.

Karácsonyi készülődés 2. hét

A heti tervezőből erre a hétre is nyomtass ki egyet, és ide jegyezd fel a tennivalóidat.
2016-ban november 27.-re esik advent első vasárnapja. Ha magad készíted az adventi naptárat, érdemes már most foglalkozni vele. Ez lesz a hét egyik feladata: tervezd meg a naptár kinézetét és azt, milyen meglepetések kerülnek bele. A hét másik feladata a dekorációk átnézése, és annak átgondolása mire van még szükség, min fogsz változtatni az idei évben.

Az előszoba után a nappaliban folytatódik a rendrakás. A káoszpontokra koncentrálj, mint a dohányzóasztal, az íróasztal, a könyvespolc. Szedd össze a szemetet. Ha a dolgozósarok is a nappaliban van, itt is tegyél rendet.

A hét feladatai a következők:

Ez egy régebbi bejegyzésem, itt találsz tippeket a rendrakáshoz.

Karácsonyi előkészületek:

  • Tervezd meg az adventi naptárat, gyűjts hozzá ajándékötleteket. Nem csak a gyerekeknek lehet naptára, a pároddal magatoknak is készíthettek egyet. Az ajándékötletek összeírásához használd a letölthető táblázatot.
  • Nézd át milyen dekorációk vannak eltéve a korábbi évekről. Ami tönkrement azt dobd ki.
  • Írd meg a bevásárló listát az adventi naptárhoz, és a dekorációhoz.
  • Ha eszedbe jut egy találó ajándék, ne felejtsd el felírni az ajándéklistára. Tudod, legkésőbb október végére legyen komplett ez a listád is, hogy legyen bőven időd vásárolni, vagy alkotni.
  • Akár már ezen a héten elkezdheted a karácsonyi bevásárlást a megírt bevásárló listáid segítségével.

Letölthető és nyomtatható listák a karácsonyi készülődéshez

Nálad milyen lesz az adventi naptár? Bolti vagy saját készítésű?

Share

Hozzászólások

  1. Kedves Andi!

    Már korábban jeleztem feléd, hogy nagyon örülök, hogy ilyen szép lett/lesz az oldal. Néhány pici apróságra viszont felhívnám a figyelmedet, ha megengedsz néhány építő jellegű javaslatot:
    1. A letölthető dolgokat lassan linkelned kellene a letölthető táblázatok menüpont alá
    2. A Karácsony menüpont alatti listában is a két bejegyzést be kellene linkelni

    Üdvözlettel: Fruzsi

  2. Kedves Andi!

    köszönöm szépen! Egyre jobb ez a honlap!

  3. Sziasztok!
    Nagyon tetszik ez az időben elkezdett karácsonyi készülődés, még sose volt rá időm, talán idén tényleg minden kész lesz. Kösz a segítséget hozzá.
    Egy ötlet mindenkinek: ha kitaláltátok kinek mit vesztek, kezdjétek mihamarabb, a hétvégén néztem, hogy a játék árak a neten most még alacsonyabbak mint tavaly karácsony előtt pár héttel, de nem kicsit!
    Jó készülődést mindenkinek.

    Adventi naptár: Sztem én idén megveszem azt, amiben 24 kis mesekönyv van.

  4. Már tavaly is sokat segített, de most elhatároztam, hogy betartom lépésről-lépésre a karácsonyi készülődést. Az első hetet kipipálhatom. 🙂
    Adventi naptárunk már évek óta saját van, és van mellé egy 24 kicsi könyvből álló mesekönyv is, amit nagyon szeretnek. Minden napra egy. Az ajándékok még nincsenek meg mindenkinek, töröm a fejem.
    Jó készülődést!

  5. A falakat mivel érdemes tisztítani?

  6. Viki, Amaranta! A 24 kis könyvből álló mesekönyvhöz tudtok adni egy linket? Hol lehet kapni?

  7. Erka!

    Karácsony előtt általában az újságárusoknál is kapható, legalábbis tavaly így volt, most csak az alábbi linken találtam:

    http://www.kossuth.hu/index.php?o=konyvek&k=1205

  8. Sziasztok!
    A második hét is kipipálva. Főzés közben nekiláttam a nappalinak és mire az ebéd kész lett,a nappalit is nagyjából rendbe hoztam :)A héten megvettem egy-két tartós élelmiszert és felírtam azt is,mennyit fizettem,így követni tudom majd, mennyi pénzt költöttem el a karácsonyra 😛 Viki tavalyi tippje a játékokkal kapcsolatban pedig idén is aktuális, érdemes nézelődni.

  9. Szia,

    Nagyon szeretem az oldaladat nagyon sok praktikát már beépítettem a mindennapjaimba.
    Sajnos azonban a letölthető listáidat nem nagyon tudom használni, max csak ötletadóként, mert általában az a tapasztalatom, hogy nincs benne elég hely.
    Pl: a karácsonyi ajándéklista eleje tök jó, de ha felviszem kinek mit TERVEZEK arra kevés a hely, és a lap alján található web lista így oldalakon keresztül üres marad.
    Ez így egy kicsit pocsékolás…. 🙁

  10. Csányi Andi Says: október 28, 2013 at 10:33 de.

    Kedves Andi! Köszönöm az észrevételt, javítok az ajándéklistás táblázaton.

  11. Sziasztok! Nagyon örülök, hogy van egy ilyen jellegű oldal.Akkora lendületet adott, hogy október végéig majdnem végeztem a nagytakarítással. Nekem egy 10 éves lányom van, így valami izgalmas adventi mókát találtam ki. Minden napra tűzzön ki egy feladatot magának, a megvalósított feladatokért meglepi jár. Mivel szívesen kézműveskedik, felcsillant a szeme a feladatra. Rajzlapra naptárt készített, és ráragasztotta a számokra a feladatokat. Jövő vasárnap indul a móka.

  12. Matura Beatrix Says: október 26, 2016 at 1:09 de.

    Szia Andi,

    Tavaly nem sikerült a programot végig csinálnom mert kismama lettem. (Veszélyeztetett)
    Most 2 gyerekes Anyukaként ismét belevágok a Nagy Karácsonyi Készülődésbe.
    A tervet tartom. 😄
    Köszi a tippeket!

  13. Sziasztok!
    Harmadik éve készülök a karácsonyra a program szerint! Nekem nagyon bevált, már a férjem sem nevet ki,amikor október közepén őrült listaírásba kezdek 🙂 Rájött ugyanis, hogy ha időben beszerzünk és elintézünk mindent,akkor nem kell a decemberi tömeggel együtt kapkodni és ezt imádja 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.