FlyLady tapasztalatok egy év után

2010. 11. 21.

Lassan egy éve, hogy először olvastam FlyLadyről és a 30 napos programról. Nekem mindig gondot jelentett a rendszeres házimunka, de ez a program új perspektívába helyezte a problémát, és elkezdtem felszámolni az évek alatt felgyűlt káoszt.
Az év nagy részében FlyLady leírása alapján alkalmaztam a programban tanultakat, erről egy korábbi bejegyzésemben olvashatsz. Az elmúlt két hónapban kicsit változott a rutin, mert most én is a Nagy karácsonyi készülődéshez írt terv szerint takarítok. A takarítási terv összeállításában sokat segített a már működő napi rutin és a zónafeladatok.
Az utóbbi két hónapban sok mindennel foglalkoztam és már érzem, hogy túlvállaltam magam. Kezdenek szétcsúszni a dolgok, kapkodok és semmiben sem tudok olyan jó lenni mint szeretném.
A zónázás rendben, a napi rutin viszont teljesen széthullott. A helyzet újratervezésért kiállt, így a mai napot, ami FlyLady szerint a lélek megújításának napja ezzel töltöm.

A probléma adott: A sok befejezetlen dolgom káoszt okozott, amitől kellemetlenül érzem magam, de Karen Kingston is megmondta, hogy a lélekben uralkodó káosz kivetül az életterünkre is. Én ezt most teljes valójában tapasztalom, minden szobában akad egy-két káoszpont (FlyLadynél hot spot). Most elvonulok a határidőnaplómmal és újratervezek, holnap pedig elmesélem mire jutottam.

Share

Hozzászólások

  1. Zsuzsanna Says: június 7, 2013 at 6:14 de.

    Nem találom a folytatást…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.