Együtt, működés… avagy hogyan beszélj úgy, ha együttműködnél.

2016. 01. 22.

Többen is kérdeztétek az év eleji olvasói kérdőívben, és e-mailben is, hogyan érhetitek el, hogy a gyerekek is részt vegyenek az otthoni tennivalókban. Meggyőződésem, hogy az otthonunk rendje, tisztasága és állapota a közös érdekünk.
Még mielőtt azzal kezdenénk el foglalkozni, hogy a különböző korú gyerekeket milyen tevékenységekbe lehet bevonni, vizsgáljuk meg a kérdést egy kicsit távolabbról: A közös munka alapja az együttműködés, és ez felvetett egy fontos kérdést, amivel már biztosan ti is szembesültetek.

Hogyan lehet együttműködni, ha a gyerekek inkább az ellenkezőjét csinálják annak amit kérünk? Hogyan lehet ezt vitatkozás helyett másként kezelni? Erről kérdeztem Skita Erika kommunikációs hídépítőt, a Rendteremtő januári vendég íróját. Az alábbiakban Erika cikkét olvashatjátok:

Kommunikációs alapelvünk; a gyereket nem idomítani kell – azaz nem arra nevelni, hogy mindig fogadjon szót – , hanem segíteni saját jellemének megformálásában.

Azonban időről-időre tesznek olyan dolgokat, amit nem tudunk szó nélkül hagyni.
Értékeljük felfedező kedvét, érdeklődési körének formálódását, sajátos kommunikációját, mégis meglehet, hogy nem igazán értékeljük, ha a sárban tapicskol, ha békát hoz haza, vagy ha nem köszön a szomszédoknak.

Nap, mint nap megpróbálunk gyermekeinkből udvarias, jól nevelt, bizonyos alapvető viselkedési normákat betartó embereket nevelni, és van, hogy úgy tűnik, nap, mint nap keresztülhúzzák valamivel a számításainkat.
Ez a szülői frusztráció egyik oka. Úgy érezzük magunkat, mint egy oroszlánidomárba oltott papagáj, aki egész nap csak ugyanazokat szajkózza: Ezt csináld, azt csináld, ezt ne csináld, azt ne csináld!

Csoda, ha a gyerekek egy idő után néha meg sem hallják az utasításokat?
Gondold magadat a helyükbe; képzeld el, hogy valaki ébredésed pillanatától folyamatosan melletted áll és irányít: kelj fel, moss fogat, ne tegyél annyi cukrot a kakaóba, ne azt a pulóvert vedd ma fel…

Figyeld meg saját kommunikációdat, milyen szavakkal, hogyan kérsz gyerekeidtől valamit, hogyan tiltasz, hogy adsz tanácsokat vagy épp utasításokat.
Képzeld el, hogy ugyanezeket neked mondja valaki!

Mondd, jó érzés?

Természetesen nem arról van szó, hogy ne szabj határokat, vagy próbáld meg terelgetni, a megfelelő irányba.
Csak próbáld máshogy kommunikálni.

Ne azt mondd, hogy “Nem megmondtam, hogy a hörcsögnek adni kell enni? Ez is rám marad! Én már az első perctől tudtam, hogy nem kell neked háziállat! Meg sem érdemled ezt a szerencsétlen négylábút!”
Próbáld helyette csak felvázolni a problémát, minél rövidebben, hegyi beszéd nélkül. A gyerekek általában maguktól is rájönnek, mi a teendő, ugyanakkor nem érzik úgy, hogy már megint csak szekálod őket.
Próbáld például így: A cikk folytatását ide kattintva olvashatod el >>

Elolvastad a teljes cikket, és kérdésed van a témával kapcsolatban? Írd meg hozzászólásban és Skita Erika válaszol neked!

Share

Hozzászólások

  1. Kedves Erika,
    Nálam 9,7és fél és 6és fél évesek a,gyerekek (legnagyobb lányka, és két fiú) sokáig mindent megcsinaltam, de mostmàr szeretném ha többet segítenének itthon, hogy tudom ràvenni őket? mert folyamatosan csatázik alkudozás megy és ebbe kezdek belfáradni! válaszát előre is köszönöm
    Bihari-Balog Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.